Bronzkori népvándorlások alakíthatták ki Eurázsia mai arcát

Ötezer évvel ezelőtt, a bronzkorban terjedhetett el a világosabb bőrszín Európában, és a felnőttkori tejivás is ekkor válhatott gyakorivá. Az eddigi legkiterjedtebb mintavételen alapuló archeogenetikai és régészeti kutatásokról a Nature közöl tanulmányt, amelynek szerzői között ott találjuk az MTA BTK Régészeti Intézet, az ELTE és a Szegedi Egyetem kutatóit is.

A bronzkor, vagyis a körülbelül Kr.e. 3000-től 1000-ig terjedő időszak rendkívül eseménydús fejezet volt Eurázsia történetében. A Közel-Keletről érkező földműves-állattartó népességek ekkorra már javarészt kiszorították a vadászó-gyűjtögető életmódot folytató közösségeket. Demográfiai modellszámítások szerint a Kr. e. 2. évezred elejére mintegy nyolcmillió ember élhetett a tágabb értelemben vett Európa területén, vagyis az Uráltól a Brit-szigetekig. Ez nagyjából a századrésze a ma ugyanitt élő népességnek.

Ez a nyolcmillió ember, valamint egyre szaporodó leszármazottaik az évszázadok során nem mindig maradtak meg a helyükön, de az ismeretek, innovációk – például egy újfajta bronzöntési technika vagy építkezési mód – is gyorsan terjedhettek ebben a közegben. A bronzkori ember elképesztő mennyiségű emléket hagyott maga után a földben, ez a leletgazdagság pedig hatalmas feladat elé állítja a régészeket: közvetlen írásos emlékek híján, kizárólag e leletek alapján felrajzolni az emberi közösségek és az innovációk vándorlásának térképeit. Márpedig e két térkép sokszor igencsak eltér egymástól.

Koponya egy Jamnaja-kultúrához tartozó sírból
Koponya egy Jamnaja-kultúrához tartozó sírból

Continue reading

Nanoszabászat, spintronika és magányos okoshűtők – mit adhat nekünk a grafén?

A grafén a szén alig több mint egy évtizede felfedezett módosulata, melyet hihetetlen mechanikai és elektromos tulajdonságai miatt a jövő egyik legígéretesebb szerkezeti és nanoelektronikai anyagának tartanak. Hasznos ragasztószalagokról, nanoszabászatról és a jövő elektronikájáról beszélgettünk az MTA Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetben működő Nanoszerkezetek Laboratórium vezetőjével, Biró László Péterrel.

A szénmódosulatok rövid története

A kémikusok a nyolcvanas évek közepén jöttek rá: a szénatomok nemcsak úgy tudnak egymáshoz kapcsolódni, hogy a jól ismert gyémántot vagy grafitot alkossák, hanem nanoméretű (vagyis a méter egymilliárdod részének mérettartományába eső) gömböcskék – fullerének – is összeállhatnak belőlük. A kilencvenes években felfedezték, hogy ezeknek a gömböknek nem kell feltétlenül bezáródniuk, s így a fullerének mellett szén nanocsövek is keletkezhetnek.

Szén nanocső szálak  Forrás: CSIRO
Szén nanocső szálak

A fullerénekben rejlő lehetőségek főként a vegyészek és biokémikusok számára voltak érdekesek, a szén nanocsövek hihetetlen szakítószilárdsága és különleges áramvezetési tulajdonságai viszont már inkább a fizikustársadalmat hozták lázba. Biró László Péter fizikusként ekkor – azaz a kezdetek kezdetén -kapcsolódott be a terület kutatásába. Lassacskán kiderült azonban, hogy hiába izgalmasak ezek az atomi méretű csövecskék, még laboratóriumi körülmények között is rendkívül nehéz nanométeres pontossággal bármit is összeállítani belőlük – sorozatgyártásról pedig álmodni sem érdemes.

A szén nanocsövek megmaradtak hát a teniszütők, biciklivázak és szélerőmű-lapátok szerkezeti anyagainak, és csöndben várják azt a kort, amikor a nanotechnológia eljut arra a szintre, hogy más felhasználási területeik is megnyíljanak.

Continue reading