Megrongálták Tutanhamon halotti maszkját

Egyiptom talán legismertebb régészeti műtárgya maradandó károsodásokat szenvedhetett egy szerencsétlen baleset, majd az azt követő elhibázott helyreállítási kísérlet során – közölték a sajtóval szerdán a kairói Egyiptomi Múzeum restaurátorai.

Az eset még tavaly történt, amikor a tárló tisztítása során a halotti maszk szakálla letörött (illetve egy másik verzió szerint lötyögött, ezért választották le a maszkról). A nevük elhallgatását kérő restaurátorok elmondták, hogy munkatársaikra jelentős nyomás nehezedett a múzeum vezetése részéről, hogy a maszkot minél előbb újra kiállíthassák. Így történhetett meg, hogy gyors megoldásként a kő és fém ragasztására használatos, nem oldható epoxigyanta mellett döntöttek.

A restaurátorok beszámolója szerint a maszk álla és a szakálla között jelenleg sárga, áttetsző ragasztóréteg látható. Egyikük, aki jelen volt az esetnél, azt is elmondta, hogy a maszk arcrészére is került valamennyi az epoxigyantából, amit megkötése után az egyik munkatárs spatulával próbált eltávolítani, megkarcolva színarany felületet.

Tutanhamon halotti maszkja
Tutanhamon halotti maszkja

 

Áldatlan állapotok

Az egyiptomi turizmus az utóbbi évek zavargásai után még nem tért magához, így az ország vezetése mindent megtesz, hogy minél több látogatót csábítson – új múzeumokat és sírkamrákat terveznek megnyitni a látogatók előtt. A kairói Egyiptomi Múzeum azonban nem sok fejlesztést látott 1902-es megnyitása óta, és a műtárgyak tárolása nem egyszer hagy maga után kívánnivalót. A Telegraph próbálta elérni a múzeum vezetését és az egyiptomi régészeti minisztériumot, azonban mindeddig nem kapott hivatalos választ kérdéseire a hanyagul visszaragasztott szakállal kapcsolatban.

A cikk eredetileg az Origón jelent meg, itt olvasható.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s