Két ölyv, ha újra egymásra talál

Látványos videó mutatja be egy darázsölyvpár hosszú útját a hollandiai Veluwe erdőségből Afrika egyenlítői vidékére és vissza.

A hollandiai Veluwe homoki erdőség talajának köszönhetően megúszta a környéken évszázadok óta folyó lecsapolásokat – így vált mára különleges, szigetszerű természetvédelmi területté a művelés alá vont földek gyűrűjében (maga a Veluwe név is “terméketlent” jelent). Az itteni madárvilágot vizsgáló ornitológusok tizenkét darázsölyvre (Pernis apivorus) csatoltak GPS-jeladót, majd egy pár afrikai vonulását ábrázolta egy csinos kis videón a számítógépes grafikával foglalkozó 422 South.

A két ölyv egy ideig hasonló útvonalon halad – a Gibraltári-szoros fontos csomópont a nyugat-európai vonuló madarak útján -, majd az egyenlítőhöz közeledve elválnak útjaik, és egész más telelőhelyen kötnek ki. Visszafelé a hím céltudatosan követi eredeti útvonalát, szegény tojót azonban valami eltéríti, és a kelleténél kicsit többet bolyong a sivatag felett, hogy azután végül szerencsésen, bár kicsit késve visszaérkezzen a párjához.

A jelenség nem ritka, egy kutatás szerint az ilyen ragadozó madaraknál az esetek majd’ felében jelentkeznek az úton nehezen megmagyarázható eltérések a normális vonulási útvonaltól, és a fiatalok esetében a Szahara komoly szelektáló tényező (több mint 30 százalékuk elpusztul az úton, felerészben a sivatag felett).

A cikk eredetileg az Origón jelent meg, itt olvasható.

Szemtől szemben háztartásunk hosszú lábú vadászával

Most, hogy az arachnofóbiások sikoltozva kirohantak a helyiségből, nyugodtan beszélhetünk az álkaszáspókokról. Méreg, kínhalál, kannibalizmus, dráma… és még csak el sem hagytuk a mosdót.

Már kisgyerek koromban megtanultam, hogy a pókok a barátaink. Volt azonban még egy oka annak, hogy hevesen tiltakoztam, amikor anyukám meg akarta tisztítani a mellékhelyiség sarkait a pókhálóktól: észrevettem egy különös drámát, mely évről évre minden télen megismétlődött, és az orrom előtt bontakozott ki, míg arra vártam, hogy a fajansz hűvös öblében megtörténjen a csoda.

A sarkokban ugyanis nagy álkaszáspókok (Pholcus phalangioides) ütöttek tanyát valamikor réges-rég, és már a sokadik velünk élő generációjuk vadászhatott itt mindenre, ami csak e sötét helyre betéved. Márpedig kertes háznál mindig akad valami, ami a nyitott ajtón bejön a fényre vagy a szagra. Télen is jut pár moly, muslinca, esetleg ezüstös pikkelyke (angolul még találóbban: silverfish, Lepisma saccharina), de ez kevés a kövérre hízott legyeken felszaporodott hosszúlábú gyilkosoknak. Döbbenetes gyerekkori felfedezésem az volt, hogy ezek a velünk élő pókok mostohább időszakokban egymást is felfalják.

Continue reading

Trágár kamucikkel a tudományos hírnév felé

Egyetlen obszcén mondat hétszáznál is több példányban, csinos, de tökéletesen értelmetlen ábrák, két hivatkozás, no meg némi pénz – és máris hosszabb lesz a publikációs listánk.

“Szedj le a kibaszott levelezőlistádról” – ez az egy mondat szerepel több mint hétszázszor egy cikkben, melyet egy “neves” tudományos szaklap lektora “kitűnő” minősítéssel publikálásra ajánlott. Már ha beküldője hajlandó potom 150 dollárt áldozni a megjelenésre.

A cikket egy feldühödött informatikus, Peter Vamplew küldte el az International Journal of Advanced Computer Technology (IJACT) nevű nyílt hozzáférésű lapnak, mely az ilyen folyóiratoknál a tudományos hitelesség mércéjének számító kollegiális lektorálást (peer review) ajánlott. Vamplew azon kapta fel a vizet, hogy a magát tudományosnak nevező lap kéretlen levelekkel árasztotta el postaládáját, melyekben fizetős publikációs szolgáltatásait ajánlgatta.

Continue reading

Szemünk előtt születnek a növényvilág halálos csapdái

A timelapse és valós idejű felvételekből összerakott videón megjelenik a rovarvilág rémségeinek kicsiny kertje.

Chris Field 107 napon át fotózta és filmezte, ahogy rovaremésztő – vagy ismertebb nevükön húsevő – növényekből összeállított kis kertecskéje növekszik és táplálkozik. A magyar kertészetekben is egyre népszerűbb harmatfű (Drosera), kürtvirág (Sarracenia) és persze az örök klasszikus vénusz légycsapója (Dionaea) eredeti élőhelyét tápanyagban, legfőképpen nitrogénben szegény talajú területek – lápok, sziklafalak, trópusi fák – jelentik, és “étrendjüket” rovarokkal egészítik ki.

A változatos csapdák nem engedik menekülni a befogott áldozatot, melyet hamarosan hasznosítható tápanyagokká bontanak a növény enzimjei. Chris weboldalán rengeteget elárul a forgatás technikai hátteréről, így akitől nem áll messze az elektronikai barkácsolás és a fotótechnika, akár maga is belekezdhet egy ilyen projektbe.

A cikk eredetileg az Origón jelent meg, itt olvasható.

Megdöbbentő szimuláció a földi szén-dioxid-kibocsátásról

A Pinatubo 1991-es kitörése

A NASA félelmetes szimulácója mutatja, hogyan kavarog a Föld felszínén keletkező szén-dioxid bolygónk légkörében. A videóból kiderül az is, miért érdemes fát ültetnünk, ha pedig minden veszni látszik, még segítségünkre siethetnek a vulkánok – vagy mégsem?

A NASA Globális Modellező és Adatasszimilációs Részlege (GMAO) számítógépes szimulációval vizsgálta, miként oszlik el a legkörben a természetes és mesterséges forrásokból kibocsátott széndioxid. A Nature Run névre hallgató szimuláció valós, mért légköri adatokból indul ki, és ezekre alkalmazza a földi atmoszféra finoman kalibrált matematikai modelljét. A szimuláció “béta verzióját” házon belül már évek óta használják a NASA kutatói, azonban a szélesebb közönség számára csak most tették elérhetővé ezt a fejlettebb változatot, nevezetesen a 2006-os év szimulációját.

Continue reading

Először fotóztak születő bolygórendszert

A chilei Atacama-sivatagban működő ALMA rádióteleszkóp valami olyasmit fényképezett le, amiről a csillagászok eddig álmodni is alig mertek. A kép a valóságban tárja elénk egy bolygórendszer születését olyan élességgel és részletességgel, ahogy eddig csak fantáziarajzokon és szimulációkon láthattuk.

“Amikor először megláttam a felvételt, azt hittem, szimulációt bámulok. Egyszerűen túlságosan jó kép volt” – mondta az ALMA obszervatórium észak-amerikai szakmai stábjának vezetője, Tony Beasley.

A narancsvörös korong középpontjában egy alig egymillió éves csillag, a HL Tauri áll. (Latinosoknak a neve nyomban elárulja, hogy a Bika csillagképben érdemes keresni, a csillagászok pedig azt is elárulják, hogy 450 fényévnyire van tőlünk.)

Continue reading