Nobel-díj egy tömeggyilkosnak, akinek milliók köszönhetik az életüket

Kevés ellentmondásosabb személy van a Nobel-díjasok között, mint a német Fritz Haber, a “vegyi háború atyjaként” is ismert kémikus. Az általa kifejlesztett harci gázok miatt sokan haltak kínhalált az első világháború lövészárkaiban, 1918-ban mégis megkapta a tudományos élet legnagyobb elismerését, igaz, más kutatásokért. Később az ő cége fejlesztette ki a gázkamrákban használt Zyklon-B-t is.

Ha fogadást kellett volna kötnünk a kémiai Nobel-díj idei díjazottjára, vajon mennyi esélyt adtunk volna egy olyan figurának, aki három éve Szíriában személyesen felügyelte egy nemzetközi egyezményekben tiltott, saját fejlesztésű harci gáz bevetését a csatatéren? Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy még egy kitöltetlen lottószelvény is jobb oddsokat ad, azonban meglepő módon majd’ száz évvel ezelőtt akadt valaki, akinek sikerült ez a “bravúr”. Fritz Habernek hívták.

Gázos csapat

Haber kicsiny csapatával – melynek egyébként három későbbi Nobel-díjas, James Franck, Gustav Hertz és Otto Hahn is tagja volt – ott volt a lövészárkokban Ypernnél 1915-ben, és kutatóvegyészként első kézből tapasztalhatta meg, mit művelnek az ellenséggel a klór és más mérgező gázok, továbbá tesztelhette saját fejlesztésű gázmaszkjait is. Az ő nevét viseli a hírhedt Haber-szabály is, amely kimondja, hogy a mérgezés eléréséhez szükséges gázkoncentráció és a belélegzés időtartama fordítottan arányos.

Gáztámadás az I. világháború egyik csataterén

A kémikus, jóllehet zsidó családból származott, inkább tartotta magát német hazafinak, és a háború alatt legfőképpen ez határozta meg a lépéseit. Ezért vállalkozott arra is – családja heves ellenkezése mellett –, hogy a Strategischdienst für Chemie (Kémiai Hadászati Szolgálat) munkatársaként, majd igazgatójaként a vegyészet tudományát katonai célok szolgálatába állítsa. A nitrogénvegyületek kémiájában talán nem volt nála jártasabb akkoriban a világon, így hát a robbanóanyagok fejlesztésébe fogott, ami azért is fontos volt, mert az antanthatalmak blokádja miatt elérhetetlen volt a világ akkori legjelentősebb salétromforrása, Chile.

A hadtörténet új, sötét fejezete azonban nem ezzel a kutatómunkával, hanem egy üzemi balesettel kezdődött. Haber gyárában klór szabadult ki, és ez a levegőnél nehezebb, szúrós szagú gáz több munkatársának halálát okozta. Ekkor jött az ötlet, hogy a gázt a harcászatban is ki lehetne próbálni, és innen már egyenes út vezetett a lövészárkokig. Haber a mérgező gázokat is ugyanolyan fegyvernek tartotta, mint bármi mást a csatatéren – dacára annak, hogy már ekkor igen komoly egyezmények korlátozták (elvileg) a harcokban felhasználható eszközöket.

Vegyészek háborúja

A harci gázok bevetését már 1899-ben megtiltotta a hágai egyezmény – akkor, amikor alkalmazásuk néhány próbálkozástól eltekintve még csak elméleti lehetőségként merült fel. Mindennek ellenére az I. világháborúban több mint 124 000 tonnát állítottak elő belőlük.

Kezdetben az egyezmény “fulladást okozó gázokat” megnevező kitételét kikerülve mindössze könnygázt alkalmaztak a felek, azonban a németek – Haberék vezetésével – hamar átálltak a halálos mérgezést okozó klórgázra, majd, miután kiderült, hogy viszonylag egyszerű ellene védekezni, újabb, még hatásosabb gázokat vetettek be.

Angol focicsapat gázmaszkban az I. világháború alatt, 1916-ban

A franciák oldaláról is beállt egy komoly tudós, a szerves kémikus Victor Grignard, aki a róla elnevezett reakció felfedezéséért már 1912-ben bezsebelhette a Nobel-díjat. Ő a klórgáznál nehezebben észlelhető foszgént hozta be a csatatérre, majd pedig – először a németek oldaláról – bevetették az egyik legundorítóbb vegyi fegyvert, a mustárgázt, amely fájdalmas, lassú halált hozott, és hosszú időre beszennyezte a csatateret.

A vegyi támadások az áldozatok teljes számához képest viszonylag kevés emberéletet követeltek, azonban brutalitásuk miatt egyrészt a közvélemény erős ellenállásával találkoztak, másrészt hatékony védekezési módszereket fejlesztettek ki ellenük. Így az I. világháború után, az 1980-as évekbeli Irak-Irán konfliktust leszámítva sehol nem haltak meg ilyen nagyságrendben harci gázoktól.

A felesége öngyilkos lett

Haber felesége, Clara Immerwahr, aki egyébként a Breslaui Egyetem első női PhD-fokozatának büszke birtokosa volt, öngyilkos lett a háború alatt – egyes források szerint nem bírta elviselni, hogy férje részt vett a klórgáz bevetésében. Az eset nem különösebben viselhette meg Habert, hiszen napokon belül elutazott, hogy ezúttal az oroszok elleni gáztámadásra vesse vigyázó tekintetét, majd két év elteltével újra megnősült.

Nitrogén életre-halálra

Friz Haber termékeny tudós volt, rengeteg felfedezés fűződik a nevéhez, azonban mind közül a legfontosabb az a Haber–Bosch néven ismeretes eljárás, mellyel a levegő nitrogénjéből nagy nyomáson, katalizátorok segítségével ammónia állítható elő. Ez a vegyület már könnyen reakcióra bírható, ami megnyitotta az utat a műtrágyák gazdaságos előállítása felé.

Fritz Haber

Mindez lehetővé tette a mezőgazdaság robbanásszerű növekedését, és mindmáig ez az eljárás adja a műtrágyatermelés zömét, olyannyira, hogy egyes számítások szerint az ember testében található nitrogén 80%-ban ebből a bizonyos kémiai reakcióból származik. Haber ezért a felfedezéséért kapta a Nobel-díjat 1918-ban, amit így már lehet, hogy az emberiség nagyobb része is megszavazna számára – igaz, hogy nélküle az emberiség eme nagyobb része meg sem születhetett volna.

A levegő nitrogénjének hasznosítása azonban más irányokba is elviheti a dolgokat, elég csak arra gondolnunk, hogy az oklahomai robbantó, Timothy McVeigh lényegében műtrágyával, ammónium-nitráttal robbantott fel egy hatalmas irodaházat.

Nobeltől Nobelig

Haber esetében a történelem különösen sötét fordulatot vett, hiszen az ő vállalata volt az – igaz, évekkel a kémikus halála után –, amely kifejlesztette a zsidók millióinak elpusztításához használt Zyklon-B-t. A kezdetben rovarirtó szerként használt anyag hidrogén-cianidot tartalmazott, kovaföldben felszívatva.

Épp ugyanolyan kovaföldben, mint ami a Nobel által feltalált dinamit stabilitását biztosította, és így megteremtette a Nobel-díj anyagi alapjait.

A Zyklon-B doboza

A cikk eredetileg az Origón jelent meg, itt olvasható.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s