Mi ez a sok bombariadó?

Hétfőn reggel Budapest arra ébredt, hogy kirobbantották egy bank homlokzatát, azóta pedig minden napra jutott legalább egy bombariadó valamelyik bevásárlóközpontban. Lehet-e összefüggés az események között? Kell-e félnünk a fenyegetőzőktől? Mi járhat a fejükben, amikor felemelik a telefont, tudva, hogy több száz embernek okoznak bosszúságot? A következőkben ezekre a kérdésekre próbálunk választ találni.

Amióta hétfőn hajnalban egy máig nem azonosított motoros a környéken jelentős pusztítást okozva bombát robbantott egy Lehel utcai bank előtt, egymást érik a bombariadók Budapesten. Kedden a MOM Parkot, szerdán a Mammut bevásárlóközpontot kellett kiüríteni egy fenyegetés miatt, szerdán délután pedig a fél Andrássy utat is lezárták, mert az OTP egyik fiókjának előterében egy gyanús csomagot találtak (végül kiderült, hogy csak egy CD volt a csomagban). Csütörtökön előbb a Savoya Parkban, majd ismét a MOM-ban volt bombariadó (utóbbit egyébként már január 4-én is robbantással fenyegette valaki). Pénteken pedig az Újpes-központ metrómegállónál lévő CIB Bank fiók környékét zárták le, miután valaki bejelentett egy gazdátlan csomagot, de csak papírokat találtak benne. Az ORFK az Origónak azt mondta: eddig nem merült fel adat arra vonatkozóan, hogy az említett bűncselekmények között összefüggés lenne.

Continue reading

Advertisements

A Hobbit átveri az agyunkat a moziban

Akik jegyet váltottak a másodpercenként 48 képkockával pörgő háromdimenziós filmre, mely “minden eddiginél realisztikusabb” moziélményt kínál, talán nem is sejtették, mennyire igaz ez a reklámszlogen.

Amikor kitámolyogtam A hobbit HFR 3D rövidítéssel jelölt – ez a high framerate-et, vagyis a szokásosnál részletgazdagabb mozgást megjelenítő technológia – vetítéséről, és a pláza balkonjáról bámultam a szürke pesti tájat, valami megfoghatatlan érzés kerített hatalmába. Először azt hittem, a film volt rossz, másokkal beszélgetve azonban hamarosan kiderült, hogy a vetítés technológiája zökkentett ki mindennapjaimból.

Continue reading